A koronajárvány bizonyította, hogy a hazai kutatás-fejlesztési rendszer kiválóan működik
2020. július 07. 13:02
A hazai kutatás-fejlesztési és innovációs (K+F+I)rendszer megmutatta, hogy minden körülmények között tud működni, sikeres volt a koronavírus-járvány idején a kutatók munkája, tudása a védekezésben, hiszen száznál több projektjavaslatot adtak, egyebek közt négy lélegeztetőgépet fejlesztettek, és megkezdődött ezek gyártása, mondta Palkovics László innovációs és technológiai miniszter kedden a Fokozatváltás 2.0 – Újraindítás címmel tartott online konferencia megnyitóján.
2020. július 07. 13:02
8 p
0
0
1
Mentés
Egyre több pénzt kutatásra, innovációra
A miniszter kiemelte: jövőre tovább emelkedik a kutatás-fejlesztési és innovációs forrás, példaként említette, hogy 22 milliárd forinttal növekszik az Eötvös Loránd Kutatási Hálózat költségvetése.
Palkovics László rámutatott, hogy a felsőoktatási intézményekben modellváltás valósul meg, az egyetemek köré tudományos és innovációs parkok szerveződnek, a már létrejöttek helyzetét és finanszírozását a kormány hamarosan áttekinti.
Hozzátette: az egészségipar kutatás-fejlesztésében szerepet kapnak a tudományos és innovációs parkok, köztük a Semmelweis Egyetemé. Hangsúlyozta, a válságság idején megmutatkozott, hogy a magyar egészségipar szerkezete nem rossz, lehetőségei vannak a fejlődésre.
Jelezte, hogy az idén 85 milliárd forint áll rendelkezésre az egészségipari cégek támogatására.
A felsőoktatás intézményi modellváltásával kapcsolatban a miniszter hangsúlyozta, a magyar állam nem vonul ki a felsőoktatás finanszírozásából, az állam a fenntartó funkcióját vagyonkezelő alapítványok kuratóriumaira bízza.
A miniszter szólt arról is, a vírushelyzet megmutatta azt is, hogy az online oktatásból, a távképzésből lehet profitálni.
Elkezdték a cégek visszahozni a gyártást Ázsiából
György László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára a konferencián kiemelte, hogy van remény a magyar gazdaság kilábalására a koronavírus okozta válságból.
Reményt ad, hogy a járvány okozta válság főleg bizalmi természetű, és nem strukturális probléma miatt alakult ki, a magyar gazdaság exportpiacán jelentősek a megtakarítások, Magyarország sikeresen védekezett a vírus ellen, és ez bizalmi tőkét jelent a vállalkozások, a külföldi befektetők felé.
Emlékeztetett, hogy a 2008-as válság alatt még nagyon rosszak voltak a magyar gazdaság makromutatói, eladósodott az állam és a háztartások is, ezúttal azonban minden ilyen mutató stabil. Ennek köszönhetően, amint a világgazdaságba is visszatér a bizalom, onnan lehet mindent folytatni, ahol abbahagytuk.
Magyarországon kiépült a versenyképes exportkapacitás, és folyamatosan indul a termelés. Az értékláncok átalakulásával a profit helyett egyre inkább az ellátás biztonsága kerül előtérbe. Ennek keretében
Ázsiából fokozatosan Európába költöznek majd termelő kapacitások, ahogyan azt az a finn cég is példázza, amely ázsiai gyárát már Magyarországra is hozta.
Emellett soha nem látott hazai és uniós fejlesztési források kerülnek a magyar gazdaságba 2021-től a versenyképesség növelésre – tette hozzá György László.
Hozzátette, hogy a kiemelkedően sikeres magyar válságkezelés azért biztató, mert a száz évvel ezelőtti spanyolnáthajárvány után is háromszor gyorsabban növekedtek azok az államok és városok, amelyek amelyek sikeresebben kezelték a kórt, ez segítette, hogy Los Angeles elhúzzon fejlődésben a rivális San Franciscóval szemben.
Új tudományos park
Kotán Attila, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) kancellárja bemutatta az egyetem science park programját, amelyben új innovációs negyedet alakítanak ki, fejlesztik a kutatás-fejlesztési és innovációs infrastruktúrát és tartalmat, egyebek közt kiemelten kezelik az ipari digitalizációt, az 5G kutatást, az adatgyűjtést, a vállalatokkal való együttműködést. A BME science park programjában Balatonfüreden tudáscentrumot hoznak létre, amelyet a tervek szerint jövőre avatnak.
Bódis József, az ITM felsőoktatásért, innovációért és szakképzésért felelős államtitkára kifejtette, hogy a maga területén mindenki megfelelően kezelte a járvány kihívásait, a digitális átállást a tanárok, diákok, oktatók és hallgatók egyaránt jól fogadták, félévet senki nem vesztett. Az államtitkár a tapasztalatokat nevezte a járvány legfőbb hozadékának, mivel ezekre alapozva egy újabb veszélyhelyzetet az előzőnél hatékonyabban lehet kezelni.
Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem rektora előadásában a koronavírus-járvánnyal kapcsolatban a felkészültség fenntartását szorgalmazta, és közölte, hogy egy következő fertőzéshullám esetén újabb reprezentatív felmérés kezdődhet. Megerősítette, hogy a járvány második hulláma Magyarországot októberben érheti el.
(MTI, fotó: MTI/Mónus Márton)
***
A cikk a Pallas Athéné Domeus Educationis Alapítvány támogatásával valósult meg.
A kulturális és innovációs miniszter szerint miközben Brüsszel az egyetemeinket azzal támadja, hogy nem elég autonómok, saját hatalmának kiterjesztésére törekszik. Interjúnk.
„Van egy olyan rossz érzésem, mintha valaki betört volna az otthonunkba és ellopott volna valamit” – reagált az OpenAI kutatási igazgatója arra, hogy a Meta az elmúlt két hétben nyolc alkalmazottjukat csábította el. A cég most „újrakalibrálja” a fizetéseket, és kreatív módszereket keres a tehetségek megtartására.
A legfrissebb kutatás szerint a Fidesz továbbra is az első helyen áll, miközben a többi párt közül egyedül a Tisza Párt tudná átlépni a bejutási küszöböt.
Fiatal űrhajósunk üzeneteinek köszönhetően hosszú idő óta először éreztem magam igazán büszke magyarnak úgy, hogy ebben az érzésben nem volt jelen semmiféle politikai töltet. Krupincza Mariann írása.
A szövetség tagállamai 2035-ig GDP-jük 5 százalékát fordítanák védelmi célokra, ezzel minden korábbi kötelezettségvállalást felülmúlva. A bejelentés politikai üzenete egyértelmű. De vajon a számháború mögött valódi kapacitásbővítés húzódik, vagy ez pusztán egy szimbolikus gesztus a szövetség kohéziójának demonstrálására?
p
1
1
6
Hírlevél-feliratkozás
Ne maradjon le a Mandiner cikkeiről, iratkozzon fel hírlevelünkre! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és elküldjük Önnek a nap legfontosabb híreit.
Összesen 1 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!